DLA Piper
A Horváth és Társai DLA Piper az ország egyik vezető, gazdasági joggal foglalkozó ügyvédi irodája, amely hazai és külföldi vállalati ügyfeleknek, pénzintézeteknek és közigazgatási szervezeteknek nyújt integrált jogi szolgáltatásokat, nagymértékben támaszkodva munkatársai nemzetközi tapasztalataira, illetve helyi szakértelmére.
A több mint 100 ország jogi szolgáltatásait összegző Legal 500 a Horváth és Társai DLA Piper irodát négy szakterületen is – tőkepiacok, vállalategyesülések és -felvásárlások, projektfinanszírozás, valamint technológia, média és telekommunikáció – első kategóriájú jogi magyarországi szolgáltatóvá minősítette 2010-ben. Emellett az ügyvédi iroda médiajoggal, kereskedelmi ügyletekkel, ingatlanokkal, valamint adójoggal foglalkozó szakcsoportjai is komoly erőt képviselnek a hazai jogi szolgáltatók piacán.
A DLA Piper az egyik legdinamikusabban fejlődő nemzetközi jogi szolgáltató, amely jelenleg már 3500 ügyvéddel áll ügyfelei rendelkezésére a világ 30 országában található 69 irodáján keresztül. Méretét jól mutatja, hogy a Legal Business Global 100 árbevételi listáján 2010-ben a harmadik helyen szerepel.
A Chicagóból és Londonból közösen irányított cég tavaly a Mergermarket, Thomson Reuters és Bloomberg hírügynökségek szerint a világ egyik vezető M&A jogi tanácsadója a vállalatfelvásárlási ügyletek száma alapján.