TakarékBank
A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (TakarékBank) a hazai takarékok ernyőbankja, amelyet 1989-ben hazai takarékszövetkezetek alapították. Részvényeinek többségét ma is a szövetkezeti szektor tagjai birtokolják, miközben 1997 óta a társaságban kisebbségi részesedéssel rendelkezik a frankfurti központú DZ Bank AG, amely a németországi takarékok számára lát el hasonló központi funkciót.
A TakarékBank elsődleges feladata a takarékszövetkezeti integrációhoz tartozó hitelintézetek egységes piaci fellépésének elősegítése, versenypozíciójuk megőrzése, illetve termék- és szolgáltatáspalettájuk szélesítése: segítségével, illetve szervezésében olyan termékeket és szolgáltatásokat is kínálhatnak ügyfeleiknek, amelyeket jogszabályi vagy gazdaságossági korlátok miatt önállóan nem tennének. A piaci jelenlét erősítése érdekében a TakarékBank 2008 májusában központi szereplőként létrehozta és koordinálja a takarékok és bankok minden eddiginél szorosabb együttműködési formáját, a TakarékPontot.
A TakarékBank a fenti tevékenységek mellett befektetési bankként – közvetlen banki ügyfeleinek kiszolgálása mellett – versenyképes termékeivel és teljes körű befektetési szolgáltatásaival direkt tőkepiaci kapcsolatot teremt a takarékszövetkezeti integráció hitelintézetei és azok ügyfelei számára is.