TakarékBank 2010: rekorderedmények

2011-04-28

Folyamatos fejlesztések és dinamikus állománybővülések

Működése legeredményesebb évét zárta tavaly a TakarékBank: a hitelintézet mérlegfőösszege 379,2 milliárd forint, adózás előtti eredménye 716 millió forint, adózott eredménye pedig 601 millió forint lett. Kiemelendő ugyanakkor, hogy a TakarékBank adózás előtti eredménye a bankadó hatása nélkül csaknem elérte a két milliárd forintot (1,99 milliárd forint), amely pedig több mint 14 százalékkal haladja meg a 2009-es esztendő eredményét.

Működése legeredményesebb évét zárta tavaly a TakarékBank: a hitelintézet mérlegfőösszege 379,2 milliárd forint, adózás előtti eredménye 716 millió forint, adózott eredménye pedig 601 millió forint lett. Kiemelendő ugyanakkor, hogy a TakarékBank adózás előtti eredménye a bankadó hatása nélkül csaknem elérte a két milliárd forintot (1,99 milliárd forint), amely pedig több mint 14 százalékkal haladja meg a 2009-es esztendő eredményét. 

A még mindig kedvezőtlen makrogazdasági környezet ellenére a takarékszövetkezetek többségi tulajdonában álló TakarékBank a tavalyi évben is teljesíteni tudta, sőt felül is múlta az alapvető üzletpolitikai célkitűzéseit: a bankadó hatása nélkül elért adózás előtti eredménye megközelítette a két milliárd forintot. Mindemellett a hitelintézet folyamatos IT fejlesztésekkel megerősítette a takarékszövetkezeti integráció kiszolgáló teljes IT hálózatot, új termékek bevezetésével és új tagok folyamatos csatlakozásával pedig stabilizálta a takarékok minden eddiginél szorosabb együttműködési formáját, a TakarékPont hálózatot is. A valamennyi értékesítési pontján azonos márkanév és logó alatt azonos lakossági termékeket kínáló TakarékPont hálózatban a tavalyi év végére 23 hitelintézet 343 fiókja szolgálja ki az ügyfeleket. 

A hitelintézet tavalyi eredményeit kommentálva Brezina Szabolcs ügyvezető igazgató elmondta: „Miközben a válság természetesen megérintette a TakarékPontot és a takarékokat is, mi az ezáltal romló hatékonyság ellenére sem zártunk be fiókokat, sőt a folyamatos fejlesztésekre és az ügyfélkiszolgálás további tökéletesítésére koncentráltunk. Mindig is a lassabb, de biztonságosabb haladást, a megalapozott, stabil növekedést tartottuk szem előtt.” – tette hozzá Brezina Szabolcs. 

FŐ PÉNZÜGYI ADATOK  


HÁTTÉRINFORMÁCIÓ: 

TakarékBank Zrt. 
A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.-t (TakarékBank) 1989-ben hazai takarékszövetkezetek alapították. Részvényeinek többségét (58,1 százalék) ma is a szövetkezeti szektor tagjai birtokolják, miközben 1997 óta a társaságban kisebbségi (jelenleg 37 százalékos) részesedéssel rendelkezik a frankfurti központú DZ Bank AG. A TakarékBank mérlegfőösszege 2010-ben 379 milliárd forint volt, hitelállománya 160 milliárd forintot tett ki, (bankadó nélkül számított) adózás előtti eredménye pedig elérte az 1.99 milliárd forintot. 
A TakarékBank elsődleges feladata a takarékszövetkezeti integrációhoz tartozó hitelintézetek egységes piaci fellépésének elősegítése, versenypozíciójuk megőrzése, illetve termék és szolgáltatás palettájuk szélesítése: segítségével, illetve szervezésében olyan termékeket és szolgáltatásokat is kínálhatnak ügyfeleiknek, amelyeket jogszabályi, vagy gazdaságossági korlátok miatt önállóan nem tennének. A piaci jelenlét erősítése érdekében 2008 májusától központi szereplőként létrehozta és koordinálja a takarékszövetkezetek és bankok minden eddiginél szorosabb együttműködési formáját, a TakarékPontot. 
A TakarékBank fenti tevékenységek mellett befektetési bankként, TakarékInvest márkanév alatt - közvetlen banki ügyfeleinek kiszolgálása mellett – versenyképes termékeivel és teljes körű befektetési szolgáltatásaival direkt tőkepiaci kapcsolatot teremt a takarékszövetkezeti integráció hitelintézetei és azok ügyfelei számára is. 

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ: 
Jelinek Gábor 
Goodwill Communications 
Tel: 70/933 9797 
e-mail: jelinek@goodwillcom.hu 
sajto@tbank.hu