Környezetvédelmi első díj az Avivának

2011-05-02

Az Egyesült Királyság legnagyobb biztosítótársasága, az Aviva lett annak a közelmúltban publikált környezetvédelmi listának az első helyezettje, amelyet Európa 300 legnagyobb vállalatának szén-dioxid kibocsátási adatai alapján állítottak össze. 


A listát egy non-profit kutatószervezet, az Environmental Investment Organisation (EIO) állította össze. Kutatásukban az éghajlatváltozás elleni küzdelem jegyében a kibocsátott, az üvegházhatást okozó és erősítő gázok mennyiségét vizsgálja az egyes vállalatoknál. Az összehasonlításban a brit Aviva szerepel az első helyen, amely kiemelkedően pozitív kibocsátási szintet jelent, emellett pedig a transzparencia, az átláthatóság szempontjából is jelentőségteljes érdem a vállalat számára. (A jelentés szerint ugyanis a vállalatok csaknem 60 százaléka még nem, vagy nem megfelelően hozza nyilvánosságra kibocsátási adatait.) 

„Annak ellenére, hogy a legtöbb vállalat rendszeres jelentést ad ki a társadalmi felelősségvállalására vonatkozóan, az üvegházhatású gázokat illető adatközlés tekintetében még vannak hiányosságok – mondta el Sam Gill, az EIO egyik vezetője. A lista egyebek mellett azt a célt is szolgálja, hogy az itt az élmezőnyben szereplés presztízse ösztönözze a cégeket kibocsátási adataik közzétételére, illetve a valóban felelős működésre. 

Az Aviva üdvözli a kezdeményezést, és nagy örömmel fogadta a hírt első helyezéséről. „Fontosnak tartjuk, hogy kézzelfogható eredményeket mutassunk fel a környezettudatos működés terén is. A korszerű, webes felületen zajló, illetve videokonferenciáknak köszönhetően a cégcsoporton belüli kommunikáció költséghatékonyabbá vált – az ún. „telepresence” rendszer európai bevezetését követő első hónapban pedig az Aviva munkatársai 238 európai repülőutat spóroltak meg. 

Az egyéni kezdeményezésekre különösen büszke vagyok – többek között arra, hogy több kollégánk is rendszeresen kerékpárral jár dolgozni, amelyhez a közelmúltban egy az irodában kialakított zuhanyzóval is hozzájárultunk” – jegyezte meg Bartók János, az Aviva Életbiztosító Zrt. vezérigazgatója. „Mindemellett legalább ennyire fontosnak tartjuk, hogy a dubai-i Aviva iroda informatikai üzemeltetését a magyarországi IT csapatunk végzi távmunkában anélkül, hogy mindez többszöri odautazással járna. Kiemelendő még az a fajta felelősségvállalás is, amelyet az ügyfeleink irányába igyekszünk tanúsítani. Ennek jegyben például a "zöld" befektetések és a fenntartható növekedés népszerűsítése kiemelt prioritásunk, az Aviva Investors kínál ilyen befektetési alapokat, amelyek nagy népszerűségnek örvendenek” – tette hozzá Bartók János. 

A szerkesztők figyelmébe: 
Az Aviva a világ hatodik legnagyobb életbiztosítója; a világ 28 országában 53 millió ügyféllel áll kapcsolatban. Európában 12 országban van jelen, a piac második legjelentősebb társasága a nyugdíj- és életbiztosítási területen. Az Aviva célja, hogy ügyfelei számára gondtalan jólétet biztosítson. 
Az Aviva Életbiztosító Zrt. a magyar piacon is értékálló hozamokat nyújtó és a hosszú távú pénzügyi biztonság megteremtését célzó termékeket kínál. Valós pénzügyi igényeken alapuló életbiztosítási és megtakarítási szolgáltatásai segítségével életre szóló kapcsolat kialakítására törekszik ügyfeleivel. 
Az Aviva Életbiztosító Zrt. tevékenységét a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által meghatározott keretrendszer szerint végzi, és részt vesz a piac önszabályozását alakító Magyar Biztosítók Szövetségének munkájában.