Kitartó gyűjtögetők a fiatalok
2011-05-30
Egy-egy nagyobb cél érdekében hónapokig spórolnak, de szívesen veszik a szülők kiegészítését is
A legifjabb banki ügyfelek képesek akár fél évig is
takarékoskodni, ha valamire igazán vágynak; legtöbben nyaralásra, laptopra és
autóra gyűjtenek, miközben a célcsoport harmada az elmúlt két évben százezer
forintnál is többet tett félre hogy megvalósíthassa céljait – derül ki a
TakarékPont hálózat legfrissebb felméréséből, amelyet Facebook rajongói oldalán
közössége fiatal tagjainak megkérdezésével készített (14-30 évesek). Eszerint
bár meglepő, a fiatalok döntő többsége (84 százalék) rendelkezik
megtakarítással, akár több tízezer forinttal is.
Úgy tűnik, céljai megvalósítása érdekében a fiatal korosztály képes igazán tudatosan kezelni pénzügyeit, a TakarékPont hálózat felmérése szerint legalábbis a döntően 14-27 éves fiatalok kevesebb mint tíz százaléka nyilatkozott úgy, hogy vágyai tárgyát inkább hitelből, vagy baráti kölcsönből finanszírozná meg, miközben a válaszadók zöme legalább 2-3 hónapig, de legtöbben akár fél évnél is tovább képesek tartalékolni az áhított tárgyért vagy utazásért. Mindez különösen pozitív pénzügyi hozzáállást mutat annak fényében, hogy a felmérés szerint a megkérdezett fiatal banki, vagy leendő banki ügyfelek zöme (39 százalék) havonta legfeljebb 30 ezer forintból gazdálkodik. Az 50, 100, 200 ezer forintos havi apanázs már csak a válaszadók ötödére jellemző, arról pedig mindössze nyolc százalékuk számolt be, hogy 200 ezer forintnál is nagyobb vagyon fölött rendelkezne havonta.
„A takarékszövetkezetek egységesített, azonos termékeket kínáló TakarékPont hálózata jó ideje vizsgálja az ügyfél fókuszában álló fiatalok pénzügyi szokásait, a mostani felmérés alapján ugyanakkor minket is meglepett, mennyire pozitív a hozzáállásuk a megtakarítások iránt.” – magyarázza Brezina Szabolcs, a TakarékBank ügyvezető-igazgatója.
A megtakarítási szokásokat firtató kérdés, illetve az erre adott válaszok alapján jól látható: a fiatalok mindössze 11 százaléka mondta azt, hogy nem takarít meg rendszeresen, a túlnyomó többség ugyanakkor határozottan állította, hogy akár 10 ezer forintnál kevesebbet, de rendszeresen félretesz. Érdekesség, hogy a válaszadók harmada bankban tartja spórolt pénzét, további 12 százalékuk időnként le is köti azt, míg három százalék arról is beszámolt, hogy néha tőzsdére viszi megtakarításait.
„A fiatalok már jó ideje feladták a leckét a bankok számára.” – állítja az ügyvezető. „Ők már új igényeket támasztanak, másként állnak pénzügyeikhez, mint szüleik, nagyszüleik korosztálya, éppen ezért ma már nem lepődünk meg, ha banki ügyeiket kizárólag az interneten intézik, Facebook oldalunkon tájékozódnak, vagy akár az előbbiek alapján – tőzsdéznek.” – teszi hozzá Brezina Szabolcs. Ezek alapján érdekes irányt mutat, hogy a felmérésben résztvevők harmada határozottan nyitottnak mutatkozott atekintetben, hogy céljai megvalósításához meglévő megtakarításai mellé akár banki kiegészítéssel is kipótolná, további csaknem egy harmaduk szintén érdeklődést mutatott az efféle lehetőségek iránt, bár óvatosabbnak bizonyult, azt viszont jóval kevesebben mondták, hogy nem hisznek az ilyen típusú lehetőségekben. „A folyamatos kutatások megállapításai alapján a TakarékPont hálózat az elmúlt időszakban fejlesztéseinek jelentős részét a fiatalokat hatásosan megszólító termékek tökéletesítésére fordította, és ez így lesz a jövőben is.” – mondja Brezina Szabolcs.
A 2009-ben piacra dobott „villantós bankkártyából” az értékesítés első évében több mint 5500 fiatal igényelte, míg csak a TakarékPont hálózatban annak indulása óta összesen csaknem 9000 kifejezetten a fiataloknak szóló számlacsomagot értékesített a hálózat. Tavaly november elejétől pedig a PayPass bankkártya és karóra bevezetésével igyekszik kiszolgálni a fiatalok igényeit, nem kevés sikerrel, hiszen néhány hónap alatt több ezer ilyen karórát értékesített a hálózat. Ennek a terméknek a bevezetését egyébként szintén hasonló ügyfélattitűd-kutatásokra alapozta.
A TakarékPont hálózat
A 2008 májusában 14 taggal indult TakarékPont hálózat a takarékszövetkezetek és a TakarékBank együttműködésének olyan megújított, minden eddiginél szorosabb formája, amelynek résztvevői egységes lakossági és kkv termékeket és szolgáltatásokat kínálnak azonos márkanév és logó alatt. A TakarékBank által összefogott országos együttműködés nagyobb biztonságot és rugalmasságot is jelent, emellett biztosítja, hogy az ügyfelek mindig a legversenyképesebb megoldásokkal találkozzanak. A TakarékPont mára egyfajta minőségi védjeggyé is vált, ezért a csatlakozni kívánó takarékok számára alapkövetelmény a hosszabb távon is stabil és megfelelő színvonalú működés. Az indulást követően hamarosan a gyakorlatban is megmutatkoztak az új szerveződés előnyei, így nem véletlen, hogy rövid időn belül megkezdődött az új tagok csatlakozásának folyamata: egy év alatt 249-re emelkedett a résztvevő takarékszövetkezeti és bankfiókok száma, mára pedig 23 hitelintézet 343 fiókja tagja a TakarékPont hálózatnak.
TakarékBank Zrt.
A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.-t (TakarékBank) 1989-ben hazai takarékszövetkezetek alapították. Részvényeinek többségét (58,1 százalék) ma is a szövetkezeti szektor tagjai birtokolják, miközben 1997 óta a társaságban kisebbségi (jelenleg 37 százalékos) részesedéssel rendelkezik a frankfurti központú DZ Bank AG. A TakarékBank mérlegfőösszege 2009-ben 379,5, milliárd forint volt, betétállománya 304, míg hitelállománya 154 milliárd forintot tett ki, adózás utáni eredménye pedig elérte az 1.478 millió forintot. A TakarékBank elsődleges feladata a takarékszövetkezeti integrációhoz tartozó hitelintézetek egységes piaci fellépésének elősegítése, versenypozíciójuk megőrzése, illetve termék és szolgáltatás palettájuk szélesítése: segítségével, illetve szervezésében olyan termékeket és szolgáltatásokat is kínálhatnak ügyfeleiknek, amelyeket jogszabályi, vagy gazdaságossági korlátok miatt önállóan nem tennének. A piaci jelenlét erősítése érdekében 2008 májusától központi szereplőként létrehozta és koordinálja a takarékszövetkezetek és bankok minden eddiginél szorosabb együttműködési formáját, a TakarékPontot. A TakarékBank fenti tevékenységek mellett befektetési bankként, TakarékInvest márkanév alatt - közvetlen banki ügyfeleinek kiszolgálása mellett – versenyképes termékeivel és teljes körű befektetési szolgáltatásaival direkt tőkepiaci kapcsolatot teremt a takarékszövetkezeti integráció hitelintézetei és azok ügyfelei számára is.